A művirágok új korszaka
A művirág szó hallatán a hetvenes évektől divatba jött, fröccsöntött műanyag rózsák vagy a temetői mű koszorúk jutnak először eszünkbe.
Azonban az elmúlt évtizedekben a műnövény előállítás területén ugrásszerű minőségi fejlődés figyelhető meg, köszönhetően az alapanyagok és a gyártási technológiai folyamatok fejlesztésének.
A művirág története egészen az ókorig nyúlik vissza. A görögök és rómaiak főként csontokból, kőből és fémből készítettek virágkompozíciókat. Velük ellentétben, Kínában valódi selyemmel dolgoztak a mesterek. A selyemvirágokkal az előkelő és gazdag hölgyek hajkoronájukat és öltözetüket egyaránt díszítették.
A középkori Itáliában a selyemhernyó gubóját használták fel időtálló virágok készítéséhez, melyeket színezni is lehetett és melyek rövidesen egész Európában egyre nagyobb népszerűségnek örvendtek. Annak ellenére, hogy Olaszországból indult hódító útjára, mégis rövid időn belül Franciaország lett a selyemvirág gyártás központja. Innen terjedt el Angliába és Amerikába is. A XIX. századi viktoriánius korszakban pedig igazi „művirág kultuszról” beszélhetünk.
A kézműves technológia és a magas selyemárak miatt ezek a selyemvirágok csak a legtehetősebb rétegek számára voltak elérhetőek. Egészen 1938-ig, amikor a hőre lágyuló polipropilén és polietilén fröccsöntésével megkezdődött a műanyag virágok tömeges gyártása.
A minden pénztárcához igazodó, olcsó művirágok elterjedése az exkluzív selyem- és művirággyártás hanyatlásának kezdetét is jelentették, mely egészen a XX. század végéig tartott.
Sajnos sok helyen még mindig találkozunk e korszak ízléstelen termékeivel, de az igazán igényes virágkötők és dekoratőrök ma már kizárólag magas minőségű, modern selyemvirágokkal dolgoznak, melyek megszólalásig hasonlítanak az eredeti növényekhez, tapintásuk kellemes, természetes.
Az általunk használt, kiváló minőségű selyemvirágokból készült kompozíciók is nemegyszer megtévesztik a szemlélőt. Sokan első pillantásra úgy hiszik, hogy élő virágokkal dolgoztunk.
